Megjelent Kovács Mónika szerkesztésében a Társadalmi nemek

Nőnapra meg is érkezett Kovács Mónika szerkesztésében a Társadalmi nemek: elméleti megközelítések és kutatási eredmények c. kötet, amely a tavaly májusi, gendertémáról szóló MTA interdiszciplináris konferenciáján elhangzott tanulmányok írott változatát tartalmazza.

A kötet itt érhető el (és pdf-ben le is tölthető!):  http://www.eltereader.hu/kiadvanyok/kovacs-monika-szerk-tarsadalmi-nemek-elmeleti-megkozelitesek-es-kutatasi-eredmenyek/

 

Egy kognitív poétikai rímelmélet megalapozása

Simon Gábor 2014. Egy kognitív poétikai rímelmélet megalapozása. Budapest: Tinta Könyvkiadó.

simon

Simon Gábor kötetében különleges kísérletet tesz a rím nyelvészeti megközelítésére: egy olyan kognitív poétikai rímelméletet alapoz meg, amelyből – őt idézve – „a poétikai struktúrák szemantikai motiváltsága, referenciális komplexitása felismerhetővé válik” (p. 9). Olyannyira, hogy kutatása eredményeképpen a rím szemantikai motiváltságát mutatja ki, azt tartja elsődlegesnek – a ritmikai, hangzásbeli szerep is fontos, de másodlagos a rím szerveződése szempontjából.

További tudnivalók a könyvről: http://www.tintakiado.hu/book_view.php?id=428

A megismerés és az értelmezés konstrukciói

konyv

Kugler Nóra – Laczkó Krisztina – Tátrai Szilárd (szerk.) 2013: A megismerés és az értelmezés konstrukciói. Tanulmányok Tolcsvai Nagy Gábor tiszteletére. Budapest: Tinta Könyvkiadó.

A Tolcsvai Nagy Gábor professzort-akadémikust a 60. születésnapja alkalmából köszöntő kötetet három olyan tanítványa-kollégája szerkesztette, akik az általa az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszékén tíz éve életre hívott és vezetett DiAGram Funkcionális Kognitív Nyelvészeti Műhelyben is meghatározó tagok.

A könyv négy nagyobb tematikus fejezetre osztható: A nyelvről való gondolkodás konstrukciói; A nyelvi kifejezések konstruálása; Nyelvek, változatok és változások; Az irodalomértés konstrukciói; s a címek jól mutatják Tolcsvai Nagy Gábor sokirányú munkásságát, különösen annak a nyelvészetet és az irodalmat összekapcsoló, leginkább a művészi nyelvhasználatot nyelvészeti szempontból elemző vonulatát. 23 tanulmány kapott benne helyet, amelyek szerzői – kollégák, tanítványok – mind a magyar nyelvet vizsgálják valamilyen módon.

Ám ahelyett, hogy ezek közül emelném ki a számomra érdekesebbeket (vannak szép számmal), a kötetet — az Előszó után — felvezető beszélgetésről írnék röviden, amelyet a szintén kognitív nyelvész Andor József készített az ünnepelttel („A funkcionális és kognitív szemléletű nyelvleírásról”, pp. 17–35). Ebből nemcsak azt tudhatjuk meg részletesen, miért éppen — főként a Langacker-féle — kognitív nyelvelméletben találta meg Tolcsvai Nagy Gábor a maga számára követendő irányzatot, amelynek legjelentősebb hazai interpretálója és továbbgondolója lett, hanem azt is, hogy milyen más tudósok és elméletek hatottak rá nagymértékben, és miért (pl. Halliday, Gadamer, Németh G. Béla). Ezenkívül arról is hírt kapunk, hogy elkészülőben-megjelenőben van a magyar nyelv kognitív nyelvész szerzőtársakkal íródó, funkcionális kognitív szemléletű grammatikája, amely két meghatározó Tolcsvai Nagy-kötetet követ majd a sorban: a Bevezetés a kognitív nyelvészetbe címűt, amely ugyancsak 2013-ban jelent meg, mint ez az ünneplőkötet, illetve az azt megelőző, 2010-es Kognitív szemantika.

Mindezek mellett az irányzat olyan meghatározó fogalmairól is elbeszélget a két kognitivista, mint a szaliencia, annak összefüggése a profilálással, vagy a kognitív szövegtanok problematikájáról, de ugyanúgy kitérnek a konkurens elméletek bizonyos alapvető elemeire, mint a modularitás, hogy végül a nyelvi sztenderdizáció felé vegyék az irányt, elmélyülve a funkcióigék témájában, illetve a magyar sztenderd alapos(abb) kutatásának szükségességében.

 

A “feminista” Shakespeare

puskasPuskás Andrea 2014. Female identity in feminist adaptations of Shakespeare. Budapest: Tinta Könyvkiadó. 134 l.

A komáromi Selye János Egyetemen tanító szerző könyvét már a címe miatt is nagy érdeklődéssel vettem kézbe, de ez csak fokozódott a köny tartalomjegyzékét áttekintve. Az elemző részek előtt ugyanis a feminizmus irányzatairól és az identitás feminista értelmezéseiről is szól egy-egy fejezet, amelyet egy, a Shakespeare-műveket elemző feminista megközelítésekről szóló rész követ.

Az „Ijesztő feminizmus” (Frightening Feminism) részben rövid, de mégis érzékletes képet kapunk a feminizmus történetéről (az 1-3. hullámról és a jelenkori feminizmus lehetséges értelmezéseiről), illetve az olvasó nemének relevanciájáról az értelmezésekben, s ezen belül a feminista olvasásról.

Bár néhány dologban nem értettem egyet a szerzőnek a feminizmusra vonatkozó megállapításait olvasva (például hogy az első két hullám egyik hibája /”failure”/ az volt, hogy a nők megkapván az egyenlő munkalehetőségeket, törődhettek a rajtuk ragadt háztartással és gyerekneveléssel – nem igazán a feminizmus hibája, ha az élet minden területén nem sikerült még az igazságos munkamegosztást elérni, ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy az antirasszizmus hibája az, hogy sok a rasszista gondolat még a közbeszédben; vagyis a női egyenlőtlenség jelenlegi megnyilvánulásaiért aligha az ez ellen küzdő mozgalom okolható), annál jobban bólogattam a Faludi híres Backlash-könyvéről szóló részeknél.

Puskás 8 különböző megközelítést vizsgál (történeti megközelítés, a női szubkultúrák – azaz a nőnek levés és a kisebbrendűségi érzés összefüggései, az identitás mint szociális konstruktum, a kollektív identitás, a testről való gondolkodás és a biológiai determinizmus, a szex/gender rendszer és az identitás, a nyelven keresztül megalkotott identitás, s végezetül az irodalmi szövegekben jelentkező női identitás), amelyek a maguk módján tisztázni igyekeznek, miben is áll a női identitás, s hogy ennek formálásában mennyi a szerepe a művészi, irodalmi alkotásoknak (mind negatív, mind pozitív értelemben).

Ezek a bevezető, elméleti fejezetek nagyon jók, így a könyv remekül használható olyan genderkurzusokon is, ahol általános, reflektált képet akarunk adni ezekről a témákról, de nincs idő elmerülni a részletekben.

A Shakespeare-művek feminista értékelései közül az egyik leghatásosabb kétségkívül Dusinberre-é (1994), aki egyenesen azt állítja, hogy Shakespeare feminista volt (p. 65). Puskás éles szemű kritikai megjegyzései jól árnyalják ezt, illetve az I. Erzsébet-korabeli, „feministabarát” képet (a nők elválhattak – de csak a nagyon gazdagok), a nők valóban hallatták a hangjukat a drámákban, de a boldogságig való eljutásuk már igencsak kérdéses volt (gondoljunk Opheliára).

A feminista Shakespeare-megközelítések kétféle jelenséget takarnak, mint a szerző írja (p. 71-től), egyfelől a feminista értelmezésben játszott Shakespeare-darabokat, másfelől a Shakespeare-karakterek és -cselekmény alapján íródott új, feminista szempontú darabokat.

Puskás három, alapos elemzésében eredeti Shakespeare-műveket és azokat elsősorban feminista szempontból továbbértelmező (ill. a férfi szereplőket akár mellőző) darabokat vet össze, így a Hamletet Lavery Opheliá-jával, az Othellót Vogel Desdemonájával, végezetül pedig a Lear királyt a Feinstein és szerzőtársai létrehozta Lear lányai-val. Lényegi meglátása szerint a nők (mint olyanok) ezekben az újraértelmezésekben nem homogén, hanem összetett csoportként tűnnek fel, eltérő vágyakkal, motivációkkal, érdekekkel.