Doktori védés: Funkció és kivitelezés a megakadásjelenségekben

A spontán beszéd iránt érdeklődőknek ajánlom melegen:

Horváth Viktória “Funkció és kivitelezés a megakadásjelenségekben” című doktori (PhD) disszertációjának nyilvános védésére 2010. február 2., kedden 10 órától kerül sor az ELTE BTK (Budapest VIII. ker., Múzeum krt.) 4/D épületének alagsori tanácstermében.
A tézisek itt olvashatók.

Két izgalmas részlet a tézisfüzetből:

“A disszertáció témája két megakadásjelenség, a hezitálás és a töltelékszó többszempontú vizsgálata: magyar nyelven első ízben tartalmaz elemzést a jelenségek funkciójának és artikulációs megvalósulásainak összefüggéseiről fonetikai és pszicholingvisztikai vonatkozásban nagy mennyiségű empirikus adatra támaszkodva. A disszertáció magyar nyelven szintén elsőként közöl adatokat a gyermekek hezitációs jelenségeinek formáns- és időtartam-értékeire vonatkozóan; illetőleg a hezitálás megítéléséről a felnőttek körében egy kérdőíves felmérés alapján. A kutatás eredményei a megakadásjelenségek vizsgálatán keresztül a beszédtervezés és az önellenőrzés rejtett mechanizmusáról adnak pontosabb képet, ezáltal árnyalják a beszéd létrehozásának folyamatáról meglévő ismereteinket.”

“A TEHÁT ÉS AZ ILYEN LEXÉMÁK VIZSGÁLATA
A nyelvi jelek egy része többféle funkciót is betölthet a spontán beszédben, megjelenhetnek szintaktikai és nem szintaktikai pozícióban (töltelékszóként és diskurzusjelölőként) is. A töltelékszó úgy definiálható, hogy a közlésbe tartalmilag nem illeszkedő, funkcióját tekintve a diszharmónia egyfajta feloldását segítő szó vagy szókapcsolat. Ezek a nyelvi elemek – csakúgy, mint a kitöltött szünet – utalnak a beszélő átmeneti produkciós nehézségeire. A töltelékszók megjelenése az önmonitorozási folyamatokkal is kapcsolatban van, továbbá használatuk a társalgás során jelzi a beszélő szándékát arra, hogy folytatni kívánja a közlést (Schachter et al. 1991, Bortfeld et al. 2001). A töltelékszók ezáltal segítenek a beszélıknek a társalgás koordinálásában, a beszélőváltások kivitelezésében (Clark 1994). A töltelékszók jól definiált jelentésük ellenére a spontán közlésekben elveszítik konvencionális
tartalmukat, az eredeti funkciójuk megváltozik, de úgy, hogy az új funkció mellett a régi tartalom is használatban marad. Minthogy ezek a szavak eredeti jelentésükben és funkciójukban továbbra is előfordulnak, a töltelékszó funkció kialakulása bővülést jelent, ez egyfajta szinkrón nyelvi változás. Ez akkor következik be, ha egyre több ember használja az adott lexémát mintegy beszédprodukciós
mankóként. Napjainkban a tehát és az ilyen szavak funkcióbővülése érhető tetten, amennyiben az eredeti, szótározott jelentéseik mellett (illetve azoktól függetlenül) töltelékszóként viselkednek. Ezek olyan lexémák, amelyek szintaktikai funkciójukon felül töltelékszók és diskurzusjelölők is lehetnek a közlésben. A kutatás hipotézise szerint egy, a napjainkban zajló, szinkrón nyelvhasználati változás tanúi vagyunk. Feltételezzük továbbá azt is, hogy ez a funkcióbővülés az artikulációs gesztusokban is megjelenik, vagyis a tehát és az ilyen szavak kiejtése funkciófüggő.”

Csontos Nóra doktori védése

Csontos Nóra “Az írásjelek alkalmazásának alakulástörténete a 17. század közepétől a 19. század elejéig keletkezett magyar nyelvű nyomtatványokban” című doktori (PhD) értekezésének nyilvános védése 2009. június 26-án (péntek) 10 órakor lesz az ELTE BTK Kari Tanácstermében ((1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A, földszint).

Néhány, a neten is olvasható tanulmány Csontos Nórától:
A kihagyás és a megszakítás jelölésének alakulástörténete
Az idézetek jelölésének módja a magyar nyelvű nyomtatványokban

Alakzatok & pragmatika

Nemesi Attila László könyve kétszeresen is fontos munka: egyfelől azért, mert bár sok tanulmány született az alakzatokról magyarul, összefoglaló kötetet — egészen a legutóbbi évekig (lásd a nemrég megjelent Alakzatlexikont) — nemigen találtunk.

Másfelől az alakzatok pragmatikai szempontú értelmezése is váratott magára. Szerintem egyébként pragmatikai összefoglalásokból, kötetekből sem állunk MÉG túl jól, ahhoz képest, hogy mennyire kurrens nyelvészeti terület. Ennyi van, amiről én tudok, ebből kettő monografikus:
Szili Katalin: Tetté vált szavak
Reboul – Moeschler: A társalgás cselei (a francia szerzőpáros bemutatja a relevanciaelméletet).
Szöveggyűjtemények: Nyelv-komm.-cselekvés, Szóbeli befolyásolás I-II.
ÁNyT. XX. (pragmatikai tanulmányok)
Németh T. Enikő pragmatikai összefoglalója a Magyar Nyelv-ben (szerk. Kiefer)

Nemesi kötete eredeti tárgya mellett a főbb pragmatikaelméletek áttekintésének feladatát is könnyedén teljesíti.
A Loisir Kiadó megjelentette mű ígérete szerint csak az első a várható pragmatikai témájú könyvek sorában, ami nagyon biztató, s különösen az, ha megpillantjuk a borítón szereplő “pragmatika 0001.” feliratot… 🙂

Hattyár Helga doktori védése

Hattyár Helga A magyarországi siketek nyelvelsajátításának és nyelvhasználatának szociolingvisztikai vizsgálata című doktori értekezésének nyilvános védése 2008. november 13-án, csütörtökön lesz 14 órától az ELTE BTK D épületének alagsori tanácstermében (1088, Múzeum krt. 4/d).
Két részlet a tézisfüzetből:

“A Siketek Világszövetségének becslése szerint a világon mintegy 70 millió siket
él (Bergman 1994, http://www.wfdeaf.org). Pontos adatok hiányában
érdemes becsült számokra támaszkodni a magyarországi siket populáció
vonatkozásában is. Ezek szerint Magyarországon 30–40 000 a súlyos fokú
nagyothalló, illetve siket emberek száma (Vasák é.n. [2004]: 14). Ők alkotják
Magyarország harmadik legnagyobb (ám el nem ismert) nyelvi és kulturális
kisebbségét (Bartha és Hattyár 2002), melynek tagjai a mindennapokban
egymással kommunikálva a magyarországi jelnyelvet használják.
A siketségre vonatkozó számadatokat áttekintve fontos megjegyezni,
hogy a siketeknek mindössze 5–10%-a születik siket családban (Berent 2004).
Ez azt jelenti, hogy a siketek közösségében kis mértékű generációs folytonosság
tapasztalható, a közösség nem belülről „termelődik újra”, hanem minden
generáció siket tagjai többségében a hallók közül kerülnek ki, és sokáig halló
környezetben nevelkednek, élnek.
Jelen doktori értekezés empirikus vizsgálatok során szerzett adatok elemzésén
keresztül azt vizsgálja, hogy ma Magyarországon a prelingvális siket gyermekek
hogyan sajátítják el a jelnyelvet, valamint a magyar nyelvet, s hogy a különböző
nyelvelsajátítási modellek milyen nyelvi kompetenciák kialakítását
eredményezik. Helyzetük nehézsége miatt az értekezés különösen nagy
hangsúlyt fektet a halló családban nevelkedő prelingvális siket gyermekek
nyelvelsajátításának kérdésére.”

“A siketeket és jelnyelveiket hosszú idő óta számos tévhit övezi, ezek
közül a legelterjedtebbek a következők:
1. aki siket, az néma is;
2. a siketség együtt jár más – értelmi – fogyatékossággal is;
3. a nyelv azonos a beszéddel, illetőleg a nyelv egyetlen megjelenési formája
a beszéd;
4. a jelnyelv azonos a pantomimmel;
5. a jelnyelv univerzális nyelv, azaz a siketek mindenütt a világon ugyanazt
a jelnyelvet használják;
6. a jelnyelvek a különböző hangzó nyelvek (esetenként mesterségesen
kitalált) jelekkel kísért formái, önálló nyelvtani szabályok nélkül, mintegy
követve egy hangzó nyelv minden jellegzetességét (vö. Bartha, Hattyár és
Szabó 2006)
A fenti tévhitekkel szemben elmondható, hogy a siketség és a némaság
nem egymást feltételező jelenségek. Továbbá: noha a siket és nagyothalló
populációban a járulékos értelmi fogyatékosság nagyobb arányban fordul elő,
mint a hallók között, az együttes előfordulás egyáltalán nem tekinthető általános
jelenségnek. Az 1960-as években meginduló nyelvészeti kutatások pedig
bizonyították, hogy a siket közösségekben használatos jelnyelvek a hangzó
nyelvektől függetlenül kialakult, szabályok által működtetett, komplex
fonológiai, morfológiai, szintaktikai rendszerrel, valamint
diskurzusszabályokkal bíró nyelvi rendszerek (Grosjean 1982), melyek nem
vokális-akusztikus csatornán át terjedő hangzó nyelvektől eltérően a manuális–
vizuális nyelvek.”