Bevezetés a gendernyelvészetbe

Rég várt kötet jött ki a Tintától (és mivel még tart a kiadó könyvvásárlási akciója, október végéig féláron megvehető), Huszár Ágnes „Bevezetés a gendernyelvészetbe – Miben különbözik és miben egyezik a férfiak és a nők nyelvhasználata és kommunikációja?” c. munkája. Huszár a téma egyik jeles hazai kutatója, egy korábbi (szerkesztett) kötetében, „A családi nyaggatástól a munkahelyi nyelvhasználatig” címűben is helyet kapott két gendernyelvészeti tanulmány. A „Sokszínű nyelvészet” 2006-os genderszáma mellett tehát végre kézbe vehető ez a bevezetés is.
(Léteznek persze más, a társadalmi nemeket vizsgáló könyvek is magyarul, de én most kimondottan a gendernyelvészeti jellegűeket említettem meg.)
Hogy miért örülök ennek a könyvnek ennyire?
Személyes tapasztalaim szerint ez a nyelvészeti terület idehaza finoman szólva sincsen megbecsülve, van felsőoktatási intézmény, ahol a létezéséről is csak kevesen tudnak, és van olyan is, ahol komolytalannak tartva negligálják. A nyelvészetet hallgatókat viszont nagyon is érdekelni szokta a társadalmi nemek témája. Az előbbi két ok miatt tehát különösen fontosnak tartom minden ilyen magyar nyelvű kötet megemlítését.

A nyelvtörténeti kutatások újabb eredményei VI.

Egymás sarkát tapossák az őszi konferenciák: a Beszédkutatás 2009 előtt közvetlenül két napig Szegeden lesz nyelvtörténeti konferencia.

2009. október 14–15.
SZTE BTK Kari Konferenciaterem, Egyetem u. 2–4.

PROGRAM:

Október 14. (szerda)
10.00 Megnyitó
10.10 Juhász Dezső: A magyar nyitódó kettőshangzók történetéről tér és idő dimenziójában
10.35 Nyirkos István: A magyar hangrend a toldalékok felől nézve
11.00 Oszkó Beáta: Morfofonetika és szótagstruktúra
11.25 Szünet
11.40 G. Orosz Renáta: Miért bolond(ul) a bolond? Jelentéstani változások vizsgálata
12.05 Kuna Ágnes: 16-17. századi orvosi receptek történeti-pragmatikai megközelítése
12.30 Schirm Anita: Adalékok néhány kérdésbeli diskurzusjelölő történetéhez
12.55 Ebédszünet
15.00 Peredy Márta: Az ige-igekötő sorrend az ómagyar korban
15.25 É. Kiss Katalin: Tagadás a korai ómagyar korban
15.50 Dömötör Adrienne: A mennyiségjelző utáni egyes szám/többes szám váltakozás a középmagyar korban
16.15 Egedi Barbara: Az ómagyar határozott névelő kialakulásának grammatikai vonatkozásai
16.40 Horváth László: A felszólító módú igealakok kettősségének diakrón korpuszvizsgálata
17.05 Szünet
17.20 Hegedűs Veronika: Névutós szerkezetek a korai ómagyar korban
17.45 Tóth Ildikó: Ragozott főnévi igenevek diakrón elemzése
18.10 H. Varga Márta – Honti László: A hátravetett határozó kialakulásáról

Október 15. (csütörtök)
9.00 Terbe Erika: Beszélt nyelvi jelenségek 16. századi misszilisekben
9.25 Horváth Katalin: Szurkol igénk eredete és szócsaládja – egy téves etimológia nyomában
9.50 Simon Zsolt: Még egyszer tölgy szavunk eredetéről
10.15 Forgács Tamás: Újabb vizsgálatok a frazeológiai egységek lexikalizációs folyamatai körében
10.40 Sipos Mária: Kontaktusjelenségek és etimológia
11.05 Szünet
11.20 Haader Lea: Ómagyar megakadásjelenségek, avagy a scriptorok tollbotlásainak típusai
11.45 Hegedűs Attila: Mi a leginkább valószínű? – A -val/-vel rag nyomában
12.10 T. Somogyi Magda: A felújított és megújított képzők (A nyelvújítás hatása a képzőrendszerre)
12.35 Sinkovics Balázs: A gondvisel-től a borkóstoltat-ig – Az elvonással keletkezett igék
Ebédszünet
15.00 Kalcsó Gyula: Lehetett-e Sylvester János egy bécsi nyomtatványtöredék magyar fordítója?
15.25 Nádasdi Péter: Az Isten-adta és magva-szakadt féle szerkezetek vizsgálata a nyelvemlékek tükrében
15.50 Szeverényi Sándor: A melléknévi kategória kialakulásáról. Kritikai áttekintés
16.15 Sipőcz Katalin: Az obi-ugor ditranzitív szerkezetek történeti háttere

Beszédkutatás 2009 konferencia: október 16-17.

Az évente megrendezett Beszédkutatás konferencia elsősorban fonetikusok, fonológusok, neurolingvisták nagy találkozója szokott lenni, de egyre több szociolingvisztikai és pragmatikai jellegű vizsgálat eredményeit is megismerhetjük. Engem főleg a spontán beszédre vonatkozó pragmatikai és szintaktikai kutatások miatt érdekel a rendezvény. Poszterszekció is lesz.
A konferencia helyszíne: MTA Nyelvtudományi Intézet, Benczúr u. 33. 1068, előadóterem
Program és absztraktok elérhetők itt.

A korábbi Beszédkutatás-konferenciák anyagai pedig itt.

Gender témájú könyvek magyarul és a TNT

Az előbbi bejegyzésben ajánlott 5. genderkonferencia kapcsán két könyvre szeretném felhívni a figyelmet: a konferenciára jelent meg a „Nyelv, ideológia, média” konferenciasorozat 2. darabjának anyagait tartalmazó kötet Baráth Erzsébet és Sándor Klára szerkesztésében, címe: A nő és női(es)ség sztereotípiái.
Néhány héten belül jön ki a Tintától Huszár Ágnes hiánypótló Bevezetés a gendernyelvészetbe című könyve – erről mindenképpen írni fogok, amint a kezembe kerül.
Végül, de nem utolsósorban: a Szegedi Tudományegyetem Angol és Amerikai Intézetében működik a – nem véletlenül – TNT névre keresztelt Társadalmi Nemek Kutatócsoport, melynek tagjai az egyetem gender studies MA-ján is tanítanak.